, (har-asz-t) fn. tt. haraszt-ot. Gyöke az erdőt, cserjét, sarj-at jelentő har, melyből asz képzővel lett harasz. A t toldalékbetü, mint az araszt, bibaszt, választ, (válasz helyett), esperěst, forint, faintos, rubint szókban. Szláv nyelven: chraszt. Jelent általán erdős helyet. V. ö. HAR. Különösen 1) Fiatal, sarjadzó, cserjés erdő, melyet a barom jár, miért nagyra soha sem nőhet. Mindig egyforma, mint a mocsai haraszt. (Dunántuli km.). Antal harasztjára bocsátott. (Km.). Esik eső a haraszton, nem kapok én a paraszton. (Népd.). 2) Száraz levelü bokrok. Nem zörög a haraszt szél nélkül. (Km.). 3) Széles levelü, öszve nem boruló káposztafaj, csipkés káposzta. Vágmelléken így hívják a közönséges káposztát is, mely fejbe nem ment. A harasztot a marhának vetni. 4) Több helység neve.