, (har-ap) fn. tt. harap-ot. Átv. ért. jelent oly tüzet, mely tarlón, nádasban, cserjékben, réteken, vetéseken, erdőkön tovább-tovább terjedez, s mintegy tova harapva, legelve fölemészti ami táplálékot utjában kap. Tűz harapja. Harapot gerjeszteni a csalitban. Harapot oltani.
"Halál formára jár bán törökök között;
Mint az lángos harap ha nádba ütközött,
Mint az sebes vízár ha hegybül érkezett,
Oly kegyetlenségben Zrini most öltözött."
Zriniász.