, (har-ang-oz-ó) fn. tt. harangozó-t. Széles ért. személy, ki harangoz. Szoros ért. templom szolgája, pl. egyházfi, kinek kötelességében áll bizonyos időkben és alkalommal harangozni. Harangozópénz am. harangozónak, vagy harangokért fizetett díj. Már a harangozópénz néz ki az orrából. (Km.) am. nem sokára meghal.