, (han-g-oz-at) fn. tt. hangzat-ot. Ugyanazon légrezegtetés által okozott hangok öszvege, tárgyilagosan s elvont értelemben véve. Nagy harang ütésének hangzata. Fütty hangzata. Jaj szónak hangzata. Csapkodó hullámok hangzata. Ágyulövés hangzata. Különösen a zenészetben kettőnél több együtt hangzó zöngék foglalatja. (Accord). Ez pedig kétféle: együtthangzat (Consonanz), és széthangzat (Dissonanz); amaz máskép: derült vagy tiszta hangzat, mert könnyebben felfogható és a fület is kellemesebben érintő, a honnan zeneművek csak ilyenen végződhetnek, mert csak ilyen nyugtatja meg tökéletesen a fület és kedélyt, mint ború után derűt várunk, pl. ha a zongorán c (alaphang), e (nagy harmad, t. i. az alaphanghoz mérve), g (ötöd egyszerre üttetnek; a széthangzat máskép: borúlthangzat, ellenkező okból, pl, bce. Különbözik a hangzattól a hangtávol vagy csak: távol (intervallum), mely csak két zönge öszveköttetéséből áll elé, de a mely szintén lehet együtthangzó vagy derült és széthangzó vagy borúlt. Több hangzatuak pedig egymásból folyása: öszhangzat (Harmonie). Az öszhangzat a hangzatokban is könnyebbség okáért rendszerént csak két, sőt egyetlen zöngét nevez meg, a harmadikat, s negyediket a műértő már magától tudja, pl. ötöd tehet távolt is, de hangzatot is, ez utóbbi esetben oda gondoljuk az alaphangon kívül a harmadot, nyolczadot, sőt ezek és az ötöd nyolczadjait is; A heted hangzatnál odagondoljuk az alaphangon kívül a harmadot, ötödöt is stb. (A zöngék mindig alulról mint alapról fölfelé számíttatnak).