, (han-g-os) mn. tt. hangos-t v. ~at, tb. ~ak. Általán, minek hangja van, mit hallani lehet. Különösen 1) Erős hangu, a fülekre nagy benyomást tevő. Hangos szó, beszéd. Hangos torok. Hangos dob. A gyönge tücsöknek is hangos a szava. (Km.). 2) Mi a hangot értelmesen visszaadja. Hangos templom, terem. 3) Némely tájakon, pl. Hevesben, Szegeden mondják szobáról, teremről, mely hideg, mely télen nincs befűtve, mintha üres volna; minthogy az üres szoba vagy terem hangosabb szokott lenni. 4) A székelyeknél hangos máskép félhangú, am. hóbortos, féleszű. 5) Mint főnév több családok neve.