, (han-g-ol-at) fn. tt. hangolat-ot. 1) Hangszerek állapota, mennyiben hangjaik bizonyos viszonyban és arányban vannak egymással. Egyező hangolat. Rosz, hibás hangolat. 2) Átv. ért. kedély állapota, melynél fogva az valamely tárgyiránt hajlammal vagy ellenszenvvel viseltetik. Jó hangolatban találni valakit. Rosz hangolatban (kedvben) lenni. Ez utóbbi szokottabban: hangulat.