, (ham-u v. hom-u, ham gyöktől könnyed, könnyű testet, vagy olyan testet is jelent, melynek részei igen könnyedén állanak egymáshoz, vagyis omlékonyak; hom gyöktől pedig inkább borító, fedező értelme van); fn. tt. hamu-t. Régiesen homu, chomuv. Por és chomuv vagymuk. (Halotti besz.). Jelenti általán a megégett testnek pornemű részecskéit, különösen a növények, legkülönösben pedig az elégett fanemüek maradványát. Hamuvá égetni a háztetőt. Hamuvá égett falvak, városok. Hamuval behinteni fejét. Hamu alatt lappangó szikra. Olyan vén vagy fáradt, hogy a hamut is mamunak mondja. (Km.). Költői s átv. ért. megholt ember testi maradványai, akár a régiek módja szerént megégett állapotban véve, akár azért, mert a holt test idővel csakugyan elporlik. Béke hamvainak. Hült hamvait a köz temetőbe takarították. Áldani fogom még a hamvát is. V. ö. HAMV, PERNYE és SZÉN.