, (hal-om) fn. tt. halm-ot. Összevonva, és régiesen halm, holm, holmu. Hasonlók értelemben a szláv cholm, latin collis, szanszkrit kul, (halmoz), finn kallis. 1) Általán, az egyenes földszinen többé-kevesbé földomborodó testtömeg, pl. homokhalom, kőhalom, búzahalom, sirhalom, ganajhalom, sárhalom, határhalom, kúnhalmok. 2) Természet működése által alakított nagyobbféle földdomborodás valamely téren, síkon, mely mindazáltal kisebb, hogysem hegynek lehetne mondani. Telecskai halmok Bácskában. Sághalom Győrvármegyében. 3) Rakásba, egymásra hányt, rakott holmi. Halomba hányt kövek, téglák. Halomra gyüjtött pénz. Halomban áll a dinnye, káposzta. Sok kicsinből halom nő. (Km.). Számos magyarországi helységek e szótól kölcsönözték nevöket, mint Széphalom, Százhalom stb.