, (hely-es) mn. tt. helyes-t v. ~et, tb. ~ek. Kinek v. minek bizonyos helye van. Műhelyes mester. Egészhelyes, félhelyes gazda. Sétahelyes piacz. Sebhelyes, himlőhelyes arcz. Az ily értelemben vett helyes szónak képzőjében az e köz szokás szerént nyílt.