, HŰVELY, (hü-ely v. hü-v-ely) fn. tt. hüvely-t, tb. ~ek v. ~ěk, harm. szr. ~e. Gyöke a hajat, héjat, tokot jelentő hü, mely a ha, ho, haj, hé, héj gyökökkel, s öv főnévvel is rokon, s megvan a középkori latin culea, német Hülle, szanszkrit hul (fed, takar), valamint a keményebb hangu magyar kül szóban is. Általán valamely üreges test, melyben más valami tartatik, foglaltatik; mely valamit föd, takar; mely valaminek külsejét teszi. Különösen 1) Hosszukás tok, bizonyos eszközök, szerszámok takarására. Kard, kés, tőr hüvelye. Két éles tőr nem fér meg egy hüvelyben. (Km.). Aranyos hüvelybe fűzfa kard. (Km.). Egyik fegyver tartóztatja a másikat hüvelyében. (Km.). Soha nem volt, nem is leszen vargakésnek hüvelye. (Km.). Hüvelybe tenni, vetni, bocsátani a kardot. Hüvelyből kirántani a fegyvert. Hüvelyben nyugvó szablya. Aranyos, rezes, sima hüvely. 2) Némely növények hosszukás magtakarói, tokjai, melyek az érettség bizonyos fokán szétválnak. Bab, borsó, lencse, lendek hüvelye. Szélesb ért. héj, haj. Kukoricza hüvelye. Gesztenye, makk hüvelye. 3) Átv. ért. dolog külseje, külszine, fölepe. 4) Boncztani ért. a női szeméremtest csatornája, mely a méhig terjed.