v. HÖK, hangutánzó, midőn a lélekzést mintegy megakasztjuk vagy szakasztjuk, vagy viszszahúzzuk; indulatszó, mely által a szarvasmarhát, különösen az ökröt hátrálásra szólítják. Hők Szarvas, Csákó! Hők barom, nem tudsz-e szemérmetesben hazudni. (Pázmán.) Uczu fakó, hők tömpe. (Km.). Származékai: hőköl, hökken, hökkent stb. V. ö. HÜKK. A székelyeknél, különösen Siklódiaknál, jelenti azt is, amit hócs v. hajsz.
"Jövel kéncsěm sirülj ěgyet,
Ěszěm azt e piros měggyet,
Meik (melyik, amely) termett galamb szádra,
Osztég ugrom hőkre csára."
Siklódi tánczdal. (Kriza J. gyüjt. Sirülj am. serényen fordulj: a sir-ül gyöke ugyanaz ser-ény gyökével).