, (hor-og) fn. tt. horg-ot, harm. szr. ~a. 1) Széles ért. kampó, görbére hajlott eszköz vagy test, mely által valamit felfogni, húzni, vonni, felfűzni, s melyet akasztó gyanánt használni stb. lehet. Horog némely botok markolatán. Födélrántó horog. Vízmerítő horog. Üsttartó horog. Dohányszárító horog. Tolvaj horog. Ághuzó, ágtörő horog. 2) Szorosb ért. vas eszköz, melynek egyik vége hegyes és görbére hajlik, milyen a mészárosok, hentesek horga, a csáklyahorog stb. 3) Legszorosb ért. halfogó eszköz vasból, melynek szára, töve félköralakban felgörbed, vége hegyes és mint a nyil, szakálas. Horgot vetni. Horogra v. -ba akadni. Horgot ránczigálni. Elkapni, bekapni, elnyelni a horgot. 4) Dunán túl, kivált Győrvármegye hegyes vidékén am. hegyek közötti mély út, melyet az eső kihornyolt, kivájt. Baráti, nyúli, écsi horog. Bádi horog. Hosszú, mély horog. Képe kifejezéssel: arany horog, am. csábitó, megvesztegető arany. Arany horoggal horgászni.
"A vízben áll reggel, estve,
Arany horgát mélyre vetve."
Népd.