, (hop-p) indulatszó, melylyel élünk, midőn nagy örömünkben vagy széles kedvünkben ugrálunk, vagy másokat ugrásra felszólítunk. Gyöke a magasságot, emelkedést jelentő ho, hop. De lehet hangutánzó is, midőn némileg öszveüt hupp, topp gyökökkel is; az utóbbira nézve különösen megjegyezvén, hogy hop rongyos, tájdivatosan: toprongyos. Hipp hopp. Hopp haja! Haja hopp! Hopp itt is, amott is, az én házam előtt is. (Km.). Hopp fiam, ugorj egyet. Átv. ért. jelent örömet, széles kedvet, s felveszi a tárgyeseti ragot. Akkor mondj hoppot, mikor általugortad az árkot. Félre gondok, hoppot mondok, ha sántán is, hopp éjfélkor, hopp ebédkor, vacsorán is. (Horv. Ád.). Hoppon maradni, lekoppanva, leülepedve maradni, am. várakozásában csalatkozni, mit sem kapni, pl. hoppon marad a leány, kit senki sem visz tánczba. Hoppon marad oly vendég, kit senki sem kinál, s éhesen megy haza stb. Tájszokásilag happ. Happ happ happ, eb lesz pap!