, (ho-on) fn. tt. hón-t, tb. ~ok. Személyragozva: hónom, hónod, hóna. Nem jó volna: hónam, hónad, mert a tárgyesetben nem: hónat. A karnak alsó része legfelül, hol az a váll-lapoczkával öszveköttetik. Innen mondjuk: hón alá venni, szorítani valamit. Jó férj hóna alól ugrik ki a kövér menyecske. (Km.). Büdös a hóna alja. Egyébiránt köz szokás szerént hón, am. a kar töve alatt lévő üreg. Hón alatt való szőr. Hónom alá bújt. Hónom alól elveszett.