, (hom-ol-ok) fn. tt. homlok-ot, harm. szr. ~a. Nyelvhasonlat szerént olyan képzésü, mint hajlok (hajlék), nyomdok (nyomdék), szándok (szándék), szurdok (szurdék). Homlok tehát eredetileg am. homolék, homlék, vagyis félgömbölyüen felálló, feldudorodó, kinyomuló valami. V. ö. HOM. Különösen 1) A fejnek azon előrésze, mely a szemek fölött, s halántékok között kinyomul, s föl a hajnövésig terjed. Így neveztetik általán a fejnek ezen része minden emlős állatoknál. Boltos, domború, magas, lapos, keskeny, széles homlok. Sima, ránczos homlok. Nyílt, derült, borús, sötét homlok. Homlokot ránczba szedni, elkomorítani. Nincs a homlokára írva, mit forral magában. Nagy, magos, széles homloku. Alacson, keskeny homloku. Képes kifejezéssel vétetik arcz helyett. Nyilt homlokkal küzdeni. Homlokegyenest, am. arczczal. Hanyatthomlok neki rohanni valaminek, am. majd arczra, majd hanyatt rohanni. 2) Átv. ért. az épület eleje. Ház homloka. Továbbá, valaminek czímlapja, czímoldala. Könyv homloka, sirkő homloka. Hadi nyelven a sorba állított seregnek azon oszlopa, mely legelül áll.