, HOMLIT, (hom-ol-ít) áth. m. homlít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Eredetileg borít vagy takar, takarít, eltakarít. Ily értelemben fordul az elé Temesvári István deáknak, mintegy háromszáz éves énekében a kenyérmezei diadalról, (mely becses költeménynyel legújabban Thaly Kálmán ismertetett meg bővebben bennünket):
"Akik magyaroknak pártjokon valának,
Azoknak népektől sírok ásatának,
És föld köbelében béhomlíttatának,
Ellenség testěket hagyják az vadaknak."
Mai szokott értelemben szőlővesszőt, őszszel vagy tavaszszal a nélkül, hogy tövéről levágná, ezzel együtt meghajtva vagy megdöntve földbe ás, elbujt, s végét kihagyván, bizonyos magasságig földdel takar, beföd, a végett, hogy ott gyökeret verjen, s így nemcsak hogy a szőlőtő megifjúl és megszaporodik, (egy tőről több ily ágak is homlíttatván), hanem az ily vesszők v. venyigék már mindjárt első évben gyümölcsöt is hoznak. Néhutt: dönt, ha t. i. tövével együtt történik a venyige bujtása.