, (mint föntebb) fn. tt. holt-at. 1) Meghalt személy v. ember. Onnan leszen eljövendő, itélni eleveneket és holtakat. (Ap. hitv.). Holtakra hivatkozni. Holtakkal hadakozni. 2) Halál v. meghalás. Ez esetben a ragok o-val járulnak hozzá holtom, holtod; tárgyesete volna: holtot, de mint rendszerént az ily fajta ige-neveknél nincs szokásban. Holtig v. holtiglan, v. holtomiglan el nem hagylak. Holtomiglan, holtaiglan. Holtig való sirás, szánakozás. Holtom után mindenem a tiéd. A régi halotti beszédben ,holtát így van írva, ,choltat. V. ö. HALOTT, és HAL ige.