, (ho-1-d) fn. tt. hold-at, harm. szr. ~ja. Eredetileg valószinüen hód, (lásd ezt) s l becsusztatása által elveté a hosszu hangzó vonását. Példák vannak erre a csók, csóka, szőke szókban, melyeket a nyalkán vagy szépen beszélni akaró köznép több vidékeken így ejt ki: csolk, csolka, szölke. Ide tartozik az oltalom is, ótalom helyett. Némelyek égi test értelmében akként is származtatják: holt, t. i. holtvilág, azaz halvány világ. És földmérték értelmében hoföld, azaz iga föld. Egyébiránt mint köz divatu az irodalomban is elfogadtatott és pedig mindkét értelmében, azaz 1) mint égi test, 2) mint földosztály, lánczföld (jugerum). Holdfogyatkozás, holdvilág. Megujúl, megtelik a hold. A holdnak udvara van. Világít, bujkál a hold.
"Kél a hold az éj lovagja;
Hold kiséretében,
Mint hűséges apród, a kis
Esti csillag mégyen.
Indulóban vagyok én is,
S nem megyek magamban:
Holddal esti csillag, vélem
Égő szerelem van." Petőfy.
Továbbá: Holdszámra fizetni a földbirtoktól. Száz hold erdő. Ezer hold mező. V. ö. HÓD, (1), és (3).