, (höl-gy l. HÖLGY, (2), végén); fn. tt. hölgy-et, harm. szr. ~e. 1) Legrégiebb, s a székelyeknél ma is divatozó értelemben am. menyasszony, szeretett mátka. Ujonnan vett gyönge hölgyének ölében csak nem felmészároltatik. (Pázmán). 2) Úri nő, úri asszony. Urak és hölgyek jelentek meg. Uraim és szép hölgyeim. Jelenleg kiváltképen ezen értelemben használják; de, leginkább költői nyelvben, általában is:
"Oh hölgy! az Isten gyönyörül
Teremte tégedet!
S szerelmed üdvösséget is
Ad a gyönyör felett."
A túlvilági kép. (Vörösmartytól).
A férj fenkölt, tüzes legyen
Mint a nap, és ragyogjon;
Mint ez, erőt adjon, vegyen,
S kiterjedve forogjon;
De szelídebb tekintetű
Légy, mint a hold, kegyes hölgy;
Gyengébb s édesb természetű
Csendes, nyúgodt, mint a völgy.
Kisfaludy S.
Innen jellemzetesen a görög ηλιος és latin sol, azaz nap, szintén hímneműek, σεληνη és luna pedig nőneműek; így a classica mythologiában is.