, (hi-v-ség-telen-ség) fn. tt. hivségtelenség-ět, harm, szr. ~e. 1) Hivség nélküli állapot vagy tulajdonság, midőn valaki igéretét, fogadását, esküjét gonoszul vagy nagyban megszegi. 2) Szolgai kötelességek szántszándékos megsértése. 3) Jobbágyi eskütörés. 4) Büntető törvényünkben azon büntett, mely felségsértés, lázadás, s a közállományt veszélyeztető tettek által követtetik el. Valakit hivségtelenségről vádolni. A hivségtelenséget halállal büntetni. Máskép: hűségtelenség, hűtlenség.