, (hi-u-al-kod-ás) fn. tt. hivalkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Állapot, midőn valaki dolog hiával van, midőn henyél, idejét üresen hagyja elmúlni. 2) Hiúskodás, vagyis holmi testi külsőségekben tetszelgés, kérkedés. 3) Üres mulatozás, haszontalan kedvtelés. "Mell nagy tisztösséggel illi (ülli) az szent innepöket, minden hévalkodásnál és játéknál kil," (azaz: hévalkodás és játék nélkül). A Carthausi névtelen Legendái.