, (hi-t-vány) mn. tt. hitvány-t, tb. ~ak v. ~ok. Gyöke a hiányt, ürességet jelentő hi v. he, honnan lett az elavult heit, mely a münch. codexben, s több régi nyelvemlékekben balgatag, bolond értelemben használtatik, s am. kinek esze hiányzik, feje üres. V. ö. HEIT. Heit-ből lett heitvány, s öszvevonva: hitvány. 1) A maga nemében alávaló, kellő tulajdonságok nélkül levő, hiábavaló. Hitvány gabona, am. ritka vagy üres szemü. Hitvány ruha, melynek szövete, kelméje silány. Hitvány eszközök. Nincs oly hitvány eszköz, melynek hasznát ne lehetne venni. (Km.). Hitvány tanács. A hitvány tanácsnak néha kövér a vége. (Km.). Hitvány kereset az árulkodás. (Km.). Hitvány ember. Hitvány papiros. Nem hitvány renden kaszál. (Km.). Hitvány erkölcs. "Én mind lelkembe és ez világi életembe elbusúltam Z. J. hitván erkölcse miá." (Szalay Á. 400 leveléből. 1557. évbeli).
"Jaj te hitván tékozló!
Jobb az új bor, mint az ó."
Székely népdal.
Innen 2) am. kicsi, sovány, szikár, keveset mutató. Hitvány ember, (némely tájakon am. kis sovány ember). Hitvány ló. Hitvány malacz. A hitvány malacz makk alá jár. (Km.). A negyediknek a neve István, abban az a kár, hogy igen hitvány. (Népd.).