, mn. és fn., mely ragozáskor rendesen hé alakban tünik elé, s ennek szabályait követi, pl. hevet, hevek, heves, hében hóban. De nem szokatlanok: hőt, hőnek, hőben sem. Némely képzők előtt állandóbban megtartja eredeti alakját, mint: hőség, hős. Sínai; nyelven ho am. tűz. A magyarban hé, hő gyökök, meleget, hi, hű, hó pedig hideget jelentenek. Egyébiránt bővebben, s különösen értelmére nézve is l. HÉ, (1), s V. ö. HÜ, (3).