, (hi-t-ü-es) mn. tt. hitves-t v. ~et, tb. ~ek. Eredetileg am, hittel, azaz esküvel lekötött, hívséges. Szokottabb értelemben, mint a társ fn. jelzője am. házassági esküvel lekötelezett, házas. Hitves társ. Szeretett hítves társamnak hagyom minden keresményemet. Használják önállólag is főnév gyanánt. A hitvesek közti békét megzavarni. Siratom boldogult hitvesemet, míg élek. Különféle tájszólások szerént hitvös, hütvös, hütös, hites v. hitěs.