, (hi-t-len) mn. tt. hitlen-t, tb. ~ěk. Eredetileg am. hűtlen. "Ki hű a küsebben, az a nagyobban is hű. És ki a kevesben hitlen, az a nagyobban is hamis." Tatrosi codex. "Jő a szolgának ura az napon, kin nem reménli, és az időn kin nem tudja, és megosztja őtet és ő részét veti a hitlenekkel," (cum infidelibus). Ugyanott. Mai szokottabb jelentése am. hitetlen. T. i. 1) Kinek hite nincsen, vallástalan. Különösen pogány, bálványimádó. 2) Ki nem hisz, ki más szavában kétkedik. És nem akarátok felmenni, hanem hitlenek lévén a mi urunk Istenünk beszédére zúgolódtatok. (Deuter. 1. 26. Káldi). 3) Esküszegő, áruló.