, (hi-t-et) áth. m. hitet-tem, ~tél, ~ětt. Ál okokkal vagy csábitó szavakkal, ravaszsággal reábeszél valakit, hogy higyjen; ámít, elámít, rászed. Jobbára el igekötővel használtatik: elhitet. Együgyüsége miatt mindent el lehet hitetni vele. Engem ugyan el nem hitetsz.
"Látom a garadra ugyan felöntöttél,
A szegzárdi borból jól felhörpentettél,
A házasság ellen azért beszélgettél,
De hidd el, hogy engem te el nem hitettél."
(Vőfél kötel.).
Szélesb ért. reábir valakit, hogy szavainak higyjen, de ekkor egyedül el igekötővel. Nem birtam vele elhitetni, hogy semmi baja nem lesz.