, (hi-t-el-ěs-ség) fn. tt. hitelěsség-ět, harm. szr. ~e. 1) Személy vagy dolog tulajdonsága, melynél fogva hitelt érdemel, illetőleg igaznak, valódinak tartható. Hitelességgel biró tanúk, történetirók. 2) Szorosb ért. az okleveleknél, különösen az eredetieknél jelenti az igaz eredetüséget, a másolatoknál azon tulajdonságot, mely szerént a másolat az arra feljogosított tiszti személy által az eredetivel pontosan öszvehasonlíttatott, s azzal egyezőnek bizonyíttatik.