, (hi-t-el) fn. tt. hitel-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Tekintély, melynél fogva valakinek állításait, tanuadatait igazaknak hiszszük, s bennök bizunk. Hitelt adni a történetirónak.
"Ne higyj minden száj mozgásának,
Ne adj hitelt minden sirásnak."
Népvers. (Erdélyi J. gyüjt.).
Ezen oklevélnek nincs hitele. Igazmondás által hitelt szerezni. Hitellel biró tanúk. A történetiróban megkivántatik a tudomás és a hitel. 2) Másoknak emberségünkben helyzett bizodalma, mely szerént valamit reánk bízni, különösen pénzt kölcsönözni készek, vagyis azon tulajdonság, melynek fejében másoktól kölcsönt kapunk, pl. ismert becsületesség, elegendő birtok, mások jótállása stb. Hitellel birni. Hitelben pénzt adni v. fölvenni. Hitelre hozatni, vásárolni valamit. Hitelét elveszteni. Kinek mennyi a pénze, annyi a hitele. (Km.). Népnyelven: emberség. Ha nincs is pénzem, de van emberségem. Kigyelmed emberségére semmit sem adok. Hitelbe kéne hozatni (bort), emberségem nincsen. (Népd.).