, (hi-tt-ség) fn. tt. hitség-ět, harm. szr. ~e. Bizodalmasság, megbizottság; érzelmek belső rokonsága s megegyezése. Szokottabban: meghittség. Teljes hittséggel v. meghittséggel elmondani valakinek a titkot. Midőn el igekötővel tétetik öszve, am. elbizottság. Maga elhittség, másképen: önhittség.