, (hin-t-ó v. hin-ta-ú, megvan a törökben is); fn. tt. hintó-t, harm. szr. ~ja v. hinta-ja. Általán am. testet lóbáló, hingáló eszköz, készület; különösen, szijakon vagy rugó tollakon lógó kocsi, úri kocsi. Födeles hintó. Üveges hintó. Hat lovas hintó. Díszhintó. Utazó hintó. Hintó elébe fogni. Hintóban ülni. Hintón járni. Gyaloghintó, melyet emberek visznek. A betegeket gyaloghintóban vinni. Végy fel, Uram, minket, ha lehet, a te mennyei hintódnak csak bakjára is. (Régi tréfás imádság. Szirmay Hung. in Parab.).