, (l. föntebb) fn. tt. hím-ět. 1) Pettyes, pontokkal tarkázott mű, mely különösen tűzés által hozatott létre. Hímet varrni. Hímmel varrott ruha. Tarka hím. Csinálják pedig a vállravalót aranyból és visszált biborból tarka hímmel. (Mózs. II. köny. 28. r. Káldi). Rosz példa után nem kell hímet varrni. (Km.). 2) Átv. ért. szín, ürügy. Oly hímmel hozza elő. (Faludi). Hímmel, színnel. (Faludi). 3) Az állatok, különösen madarak termékenyítő neme, (férfi, kan). És az egész testnek minden állatiból kettőt kettőt végy be a bárkába: hímet és nőstényt. (Mózs. I. 6. Káldi). A hím szó általános és nemes kifejezés, melynek helye van a legfínomabb társalgási nyelvben is. Úgy látszik, egy eredetü vele a görög υμην, hosszu υ-vel, (házasság istene), honnan: υμεναιοω, am. házasodom. Sínai nyelven ín hím-kendert jelent, (cannabis quae semen non producit).