, HIG, alhangú mn. tt. hígat v. higat. Gyöke az üreget, puszta tért jelentő hi, melyből eg (ag, og, ög) gyakorlati képzővel lett hi-og vagy hi-ag, s összevonva híg. Rokon vele a görög υγρος. 1) Általán, s eredetileg oly testekről mondjuk, melyeknek alkotó részei nem tömődnek öszve sűrűen és szorosan, hanem ritkásan állanak, és szétoszlanak, szerte folynak, szóval, melyekben sok a hi, pl. híg sár, híg méz, híg tojás híg lé; olcsó húsnak híg a leve (km.), azaz a zsírgyöngyök csak imitt-amott látszanak rajta. 2) Különösen am. folyékony, lágy, sikamlós. Híg has. Híg-hajló, mint a vessző. (Mol. A.). 3) Oly folyó vagy lágy test, melyet más folyadékkal föleresztenek, s megritkítanak. Híg bor, azaz vízzel kevert. Híg kása, mely úszik a tejben vagy zsírban. Csak két foga áll istrázsát, alig rágja a hig kását. (Faludi). 4) Átv. ért. híg eszű, kinek kevés esze van. V. ö. HIGGAD. 5) Az ujabb vegytani nyelvben a kénesőt jelentő higany, midőn az ezzel vegyült anyagok kifejezésére gyök v. előrész gyanánt használtatik, pl, higacs, higag, higéleg stb.