, (hig-any) fn. tt. higany-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. A nehéz fémek egyike. A mi légmérsékletünkben híg, vagyis folyó természetü, ezüstfehérségü fém, mely az arany után minden fémek között legnagyobb súlylyal bir, kis nyomás által több apró részecskékre szétpereg, nagy tűzben forr, s gőzként elrepül, de meghűlés után ismét öszveáll, s elébbi alakját visszakapja. Ellenben nagy hidegben megfagy, kitünő fehérségű és fényű szilárd alakot nyer, a ekkor nyujtható és kalapálható lesz. A mérsékelt melegnél egyarányos kiterjeszkedésénél fogva, hévmérők és légsulymérők v. légmérők készitésére használják. A fémek legnagyobb részével ötvényeket (Legirung) képez, melyeket foncsoroknak (Amalgama) nevezünk. Így pl. az ón foncsorával a tűkörök hátulsó lapját boritják be. A higany a természetben vegyületlen állapotban is találtatik, legtöbbször azonban kénnel egyesülten, s hihetőleg innen származott köz nyelven kéneső neve. Vegyületlen vagy színállapotban is veszedelmes befolyást gyakorol az állati testekre. Azon munkások, kik gyakran vannak kitéve a higany befolyásának, tagreszketést és későbben nyálömlést (salivatiót) kapnak. Még nagyobb mértékben mérgesek annak sóvegyületei. Köz nyelven kéneső. (Mercurius, hydrargyrum. Ez utóbbi latin-görög nevét is folyékonyságától vette: ιδωρ am. víz és αργυρος am. ezüst). Édes v. enyhe higany (mercurius dulcis); fojtósavas higany (nitras hydrargyri); lepárolt higany (hydrargyrum destillatum); salétromos higany (mercurius nitrosus); tiszta árubeli higany (hydrargyrum purum venale); növényhigany (mercurius vegetabilis); rágó higany (mercurius sublimatus corrosivus).