, (het-ven-kěd-ik) k. m. hetvenkěd-tem, ~tél, ~ětt. Hányja-veti magát, hánykolódik, legénykedik, nagy a szája, erejével kérkedik, mintha hetvened magával volna, vagy mintha azt mondaná, hogy hetventől sem fél. Hetvenkedik, mint árpaczipó a kemenczében. (Km.). Vagy am. vethenkedik, vagy pedig, ami valószinűbb, e kifejezés onnan eredt, mivel az ilyféle emberek szeretik a hetven szót emlegetni, pl. ha hetvenhét lelked lesz, sem félek; hetvenhetedik apád sem látott ilyet stb.