, v. HÍV, mély hangú ï-vel, áth. Úgy látszik, öszve van vonva a szólító he! és közelitést jelentő i (ide, itt, igy) szócskákból. Héberül (khivváh = indicavit, vocavit. Nagy János). Sínai nyelven huán szintén am. vocare, appellare. Ragozási szabályai következők: 1) Az önhangzóval kezdődő ragok előtt v segédbetűt veszen föl, s í betüjét tetszés szerént megrövidíti, pl. hívok (v. hivok), hívunk (v. hivunk), hívék, hívál, hívandok. 2) Mássalhangzón kezdődő ragok előtt rendesen segédbetü nélkül áll, de föl is veheti a v betüt, pl. hísz v. hívsz, hítok v. hívtok, hínak v. hívnak, híja v. hívja, hínám v. hívnám. Teljes multban: hítam v. híttam v. hívtam, hítál v. híttál v. hívtál, hít v. hítt v. hívott. Az í-t mindenütt röviden is ejthetjük. Értelme: 1) Valakit szóval vagy bizonyos jellel magához idéz, közeledésre int. Itt vagyok, miért hítál? Hívd ide a szolgát. Behíni a cselédeket. Egybehíni az elszéledt katonákat. Elhíni valakit magával. Eléhíni a vallatandó rabot. Félrehíni valakit. Haza híni az utczán futkosó gyermeket. Hátrahíni az előnyomult csapatot. Kihíni az ellenfélt bajvivásra. Meghíni jó barátinkat lakomára. Öszvehíni a tanácsosokat. Visszahíni a követeket. Régiesen: meghíni beszédjét, am. visszavonni állítását; reáhíni valakire am. idézni valakit. 2) Bizonyos néven nevez. Hogy hínak öcsém? (mi a neved?). Hát téged kinek hínak? Minek is hívják no! Hivj te engem akárminek, nem bánom. Valakit becstelennek, gaznak híni. Nebántsdnak híják a másét. (Km.). Általános értelemben rokona a latin cieo, ci-t-o német hei-sz-en. Sínai nyelven khi, am. lehelet (németül Hauch), mandsur nyelven kai kiáltás (v. kajáltás), a szanszkrit khja am. szól.