, v. HÍD, (hí-d, am. üreges eszköz, hí alhangu gyöktől); fn. tt. híd-at v. hid-at. Személyragozva: hídam v. hidam, hídad v. hidad, hídja v. hida. (Úrhida, Bánhida, Kehida, Jánoshida, Móriczhida stb.). Leghasonlóbb alakban rokonnak látszik vele a szanszkrit chid (hasít, metsz), továbbá a görög σχιζω, latin scindo (scidi), német schneiden. Általán oly üreges alkotmány, mely bizonyos úti akadály fölé építve, s azt mintegy keresztül hasítva, közlekedési ösvényül szolgál. Különösen 1) Fából vagy kőből folyók, tavak, mocsárok, ingoványok, erek vagy mélységek fölé emelt járás, közlekedési út. Hidat verni. Hidat rakni, építeni. Hiddal öszvekötni Budát és Pestet nagy feladat volt. Kő híd, fa híd, álló híd; repülő híd, hajóhíd. Emelő híd, láncz híd, felvonó híd, gyalog híd, (máskép palló v. padló, néhutt: bürü, melyen csak gyalog emberek járnak). Arany híd, (átv. ért.). Arany hidat csinálj a futó ellenségnek. (Km.). Felbontani, fölszedni a hidat. Néhutt: dobogó. 2) Szélesb ért. egyes pallódeszka vagy gerenda, mely közlekedésül szolgál; továbbá oly pallózat, mely alatt üresség van, pl. a disznóólak hida, melyeket ennél fogva Dunán túl hidasok-nak, másutt hidasólak-nak neveznek. Híd, máskép hidlás v. hidló a lóistállóban. 3) Az asztal lábait öszvekötő heveder vagy deszka, melyre a lábakat szokás nyugtatni.