, tájdivatosan: héring; fn. tt. hering-ět, harm, szr. ~je. Halnemzetség, melynek fajait keskeny, láncsaidomú testeikről, a kopoltyúik bőrén látszó nyolcz sugárról, s hasaik éles széleiről könnyü megismerni. A tengerek mélyén laknak, s férgeken, bogarakon, ikrákon, s apró rákokon élődnek. (Clupca harengus). Besózott hering. Tejes, ikrás hering. Sovány, mint a hering. (Km.).
Németül Häring, angolszászul haering, angolul herring, hollandul harink, francziául hareng, olaszul arenga, középkori latinul harenga. A német nyelvészek némelyike, pl. Wachter a Heer szótól származtatja, Adelung pedig a latin halec szótól, ezt ismét a hellen αλς-szótól, mely sót (de tengert is) jelent. Azonban az utolsó nézet (αλς szóról) kétséges, a honnét Heyse azt nem is érinti.