v. HÉON, (hë-on v. hé-on) ih. Eredete szerént am. üresen, pusztán, csupán. Eléjön a régi halotti beszédben. "Héon (= pusztán v. csupán), tilutoa (tiltá) vőt ëgy fa gyimilcsétől." "Nem héon (nem pusztán vagy nem csupán) magánek, de ménd ő fajánek halálot evék." A Góry-codexben is hëvon v. hévon, szintén am. üresen: "És ennet (= innet) hévon meg nem térhet." Benigna asszony imádságos könyvében: "És bocsátá kazdagokat hévon" (hosszú é-vel: heevon). A carthausi névtelen Legendáiban "Soha oly szegén hozjá nem jühetett, avagy csak látott volna úton elmulni és, hogy hévon elbocsátta volna." A Nádor-codexben szintén. Tehát nem am. a mai: héán v. híján.