v. HÉIT, (hë-it v. hé-it, a héú v. hiu szóval együtt ugyanazon, t. i. hé v. hí, [azaz üres] gyöktől); mn. tt. hëitot v. héitot. A régi nyelvemlékekben am. bolond, esztelen; (észben üres). "Hasonlatik hëit (v. héit) férfiúhoz, ki alkotta ő házát fövenyen." "Heitok és vakok, mi nagyobb, az arany-e avagy a templom? ki megszenteli az aranyat." Tatrosi cod. "Tudjad te magadat izrael heitnak, fertezetesnek, balgatagnak, szelleti férfiúnak te hamisságodnak sokaságaért." Bécsi cod. Világosan is megnyujtva találjuk a Tatrosi codex 158. lapján. "Héit! (stulte) ez éjjel te lelkedet megkérik." A Góry-codexben hejt. L. ezt. Innen származik hëitság vagy hitság, (a Bécsi codexben am. esztelenség; a Nádor-codexben szintén) és hëitvány, ma: hitvány.