, fn. tt. héj-at v. ~t, tb. ~ak. Eredetileg hě v. hé, mely a fölszint, magasságot jelentő ha ho gyökökkel rokon. A j toldalékul későbben járult hozzá, s mint a karé, paré, taré szókból lett karéj, paréj, taréj, s tájdivatosan: karaj, paraj, taraj úgy a hé-ből héj és haj keletkeztek. 1) Valamely testnek külső kérge, tokja, hártyája, hüvelye, burka, mely annak tömegét körülveszi, azt betakarja, szóval fölszinét, legmagasabb, legkiállóbb részét képezi. Fahéj. Gyümölcshéj. Borsóhéj. Czitromhéj. Szemhéj. Kenyérhéj. Gombahéj. Tökhéj. 2) Átv. ért. takaró, burok, melylyel bizonyos testet behúznak. Vánkoshéj, dunnahéj, párnahéj, kalap-, süveghéj. Házhéj, am. házfödél.