, (hegy-ke-ség) fn. tt. hegykeség-ět, harm. szr. ~e. Legényes rátartiság, nyalkándi kevélység, mely leginkább a testnek hányivetiségében, lábhegyen való járásban mutatkozik. Hegykeségből alig éri a lába a földet. Betyári hegykeség. Neveletlen hegykeség.