, HEGEDÜ, (eredetileg hed-eg-ű, mely alakban Hegyalján, a székelyeknél és Somogyban divatozik is; t. i. gyöke a vonást, ide-oda rántást, rezegtetést, forditást jelentő hed [hedereg, hederít]; ebből lett: hed-eg [von-og], innen ismét: hedegő v. hedegű, azaz oly eszköz, zeneszer, melynek húrjait újakkal rezegtetve vagy vonóval (nyirettyűvel) ide-oda ránczigálva, húzgálva hangoztatják; Kassay József ideg szóból származtatja); fn. tt. hegedű-t. Általán jelent mai értelemben vonóval (nyirettyűvel) húzott húros hangszert. Kis, nagy hegedű, karhegedű, bőgő hegedű. Hegedűt húzni, czinczogtatni, csikorgatni. Hegedűn játszani. Hegedűre tánczolni. Hegedűvel keresni kenyerét. Szól a hegedű, tánczra legények. Szépen szól a hegedű, de belül üres. (Km.). A tekerőhegedűt ugyan nem vonóval huzzák, de szinte hederik (tekerik). Régi időben: hegedő,lant értelemmel bírt. Átv. és gúnyos ért. nyakkaloda, azaz karikás eszköz fából, melybe némely vármegyékben, különösen Tisza vidékén a rabok nyakait és kezeit becsiptetik, hogy midőn künn járnak vagy máshová szállíttatnak, könnyebben lehessen bánni velök. Hegedűben kisérni ki valakit a városból.