, (ha-szinte) ösz. kötszó. Élünk vele, midőn valamit bizonyos kifogás, kivétel, ellenvetés daczára is állítunk vagy tagadunk, s rokonértelmü az ámbár, noha kötszókkal. Azon mondatban, melyet vezérel, is kötszócskát vonz, mely rendesen az ige után áll, pl. Nem kell vala ily keményen bánnod velem, haszinte megsértettelek volna is. Ezt meg kell tenned, haszinte károddal esnék is. Midőn a ha és szinte, mint külön szók állanak a mondatban, a szinte am. hasonlóan. Én is elmegyek, ha te szinte eljősz. V. ö. SZINTE.