, (ho-ar-tya) fn. tt. hártyát. Gyöke a fölszint jelentő ho (haj, héj), s törzsöke hár. A tya v. toldalékhangzó nélkül ty képző, a tárgynak gyöngéd, lágy természetét fejezi ki. Törökül zar (Vámbérynél), harti (Beregszászinál). Némelyek a latin charta szóval is rokonítják. 1) Általán vékony, ritka, lágy szövetű test, mely valamit burok gyanánt körülvesz vagy betakar, pl. a fagyásnak induló vizet először hártya födi; a gyógyulni kezdő seben hártya nő. Lehúzni, levenni a hártyát. A kéreg belsején levő hártya. 2) Különösen, gyöngédszövetü burok, mely az állati tagokat, izmokat takarja, s hozzájok tapad. Reczés hártya, hashártya, rostos hártya, csonthártya stb. 3) Fínom vékonyra kikészített állati bőr, pl. melyre írni lehet. Hártyára írt oklevél. Hártyával bevont süveg, csákó. 4) Némely vizi állatok körmei között elnyuló rostos szövet, mely az uszásban nagy könnyüségül szolgál.