, GYŰSZÜ, GYÜSZŰ, GYÜSZÜ, (gyüsz-ü) fn. tt. gyüszü-t. Eredetileg gyűsző igenév, s így használják is több vidéken. Elavult igéje gyűsz, mely vagy ugyanaz a kemény hangu tűsz v. tűz igével, vagy a go, ge, gö (gömbölyü) gyökök meglágyított alakja. Az első elemzés szerént jelent oly szert, mely által a varró személy tűz, tüzdel, vagyis a tűt nyomkodja; a második távolabbi elemzés szerént pedig jelent gömbölyü eszközt, tárgyat, milyen nem csak a fennemlített varró szer, hanem azon körűl tekerődző szíjöv is, melyet némely vidékeken derékra tűznek a közemberek, (másképen: tűsző, tehát szintén am. tűző), s pénztárcza gyanánt használják; a székelyeknél dészű is. Az úgynevezett gyüszüvirág és gyüszülevelek, neveiket a varró szert jelentő gyüszü alakjától kapták. A hangban rokon török jüzük, am. gyűrű és jükszük am. (varró) gyűszű.