, GYÜL, (2), (gyü-űl, azaz jöűl a jő egyszerü igétől, l. GYÜ) önh. m. gyűl-t. Eredetére s rokonságára nézve, V. ö. GYÜ és GYÜJT. 1) Tulajd. ért. sokaságról, többekről mondják, midőn valamely helyre együvé jőnek, egybesereglenek. Ellentéte: oszol, szétmegy. Gyűl a nép, midőn különös látmányra vár. Táborba gyűlnek a katonák. A választó nemesség a megye teremébe gyűl. Öszvegyültek a jó sültek. (Km.). Egybegyültek a tanácsosok. 2) Átv. ért. egy helyre, halomra, rakásra tolúl, szaporodik, növekedik. Gyűl a pénz. Áradáskor öszvegyűl a partokon a gizgaz. Különösen a kóros testben csomóba megy öszve a geny, rútság, vér. Meggyült a tenyere a kapanyéltől. Gyűl a seb. Hangmértéke eredeténél fogva hosszú, de kivált ragozott állapotban és származékaiban, röviden is használható, sőt Duna mellett a köz szokás jobbára röviden ejti ki.