, (gö-ög, rokon vele: gége) fn. tt. gőg-öt. 1) A torok felső része, mely több porczogókból áll, és sok embernél csomó gyanánt kidudorodik. Köz nyelven: Ádám almája. (Larynx). 2) Átv. ért. felfuvalkodás, másokat lenéző, s magát mindenek fölé emelő kevélység. Nagy, kiállhatatlan gőg. Úri vagy paraszt gőg. Gőggel beszélni, felelni. Ez utóbbi értelemben rokon vele a héber: