, önh. m. fél-t. 1) Aggodalmas érzet lepi meg, melyet valamely történhető, vagy bizonyos rosz gerjeszt. Fél a gyermek, ha vétett, hogy megbüntetik. A gyáva katona fél a harczban. Leggyakrabban távolító ragu névvel használják. Félni a veréstől, haláltól. Ekkor némi borzadást, visszavonulást jelent egyszersmind. A dühös eb fél a víztől. Félni a kígyótól, békától. Senkitől nem félni. Soktól fél, a kitől sokan félnek. (Km.). A régieknél gyakrabban rajta és azon szókkal fordul elő. Félek rajta (Thelegdi). Azon félek, hogy bajom esik. Ez utolsót a nép ma is széltében használja. 2) Nem merek, nem bátorkodom. Estve vagy éjjel fél a temetőbe menni. Fél az erdőn keresztül menni. Fél iskolába menni, mert nem tanult. Ez értelemben mindig határtalan igével jár. 3) Tárgyesettel némi tiszteletet, felsőbbség iránti hodolást jelent. Féld az Istent. Féld a törvényeket, fejedelmet. "Félik vala őtet." Tatrosi codex.
Származékai: félelem, félemedik v. félemlik, félékeny, félénk, félt stb.
Jelentését közvetlen a fuvás vagy lehelés utánzásától vette; rokonságokul tekinthetők e helyütt a szanszkrit bhí (fél), s bhíru (félő), héber , latin pall-eo, finn pel-kään; nemkülönben: latin ver-eor, franczia peur, német für-chten stb.