, (fej-sze) fn. tt. fejszét. Ékalaku vas eszköz, melynek egyik vége éles, a másik vastag, tompa, s nyél van benne, az egész hasogatásra, kütönösen favágásra való. Kis fejsze. Tudja Isten, ki lopta el a kis fejszét. (Km.) Öreg fejsze, nagy fejsze. Minden fejszének akad nyele. (Km.) Veszett fejszének nyele fordúlt, am. nagy kárból valami kevés fordúlt vissza. (Km.) Nagy fába vágta fejszéjét. (Km.) Fejszével kell agyon ütni, hogy meghaljon. (Km.) Fejsze nyele, fejsze éle, fejsze foka, fejsze lapja. Ha öreg fejsze esik is, eljövök. (Km.).
Némelyek a fej (caput) főnévtől származtatják; de valószinűbb, hogy gyöke azon fej, melyből fejlik, fejt származik, s rokona fes (feslik). Miszerint fejsze am. fej-te, fej-tő. Hasonló alapfogalom rejlik a balta, balaska, valaska (a válik, választ igékkel egy gyöküek) továbbá: szakócza (szakaszt), szekercze (szeg, szegdel) hasító eszközök neveiben. A finn nyelvben is pääkä (fejsze) és pakv (hasadék) pakvan (hasadozok) rokonok.