, (fe-h-ér) mn. tt. fehér-t v. ~et, tb. ~ek. Eredetikép hihetőleg fe-ér, s könnyebb kiejtés végett h v. j közbeszurattal lett fe-h-ér v. fe-j-ér. (L. a czikk végén). Fehérnek neveztetik azon szín, mely minden egyebek között legvilágosabb, legderültebb, és fehérnek mondatik oly test, mely a világosságot változatlanul veti vissza, melyen a világsugarak meg nem törnek, meg nem oszlanak. Fehér, mint a hó, vagy: hófehér, hófehérségű. Fehér posztó, ruha, szövet, gyolcs. Fehér föld. Fehér kenyér. Fehér papiros. Fehér a ház, fekete a kenyér. (Km.) Fehér fog. Kimutatta a foga fehérét, azaz elárulta magát. (Km.) Fehér ló. A fehér lótól nem vesznek vámot. (Km.) Jelent továbbá olyat, mi a fehérhez közelít, tisztát. Fehérpecsenye, fehérhaj, fehérruha. Fehérre mosni a szenynyes kezeket. Használtatik főnév gyanánt is, pl. o. tojás fehére, fog fehére; a székelyeknél: disznó fehére am. szalonna. Népies kifejezésben a nőnemnek jelzője: fehérszemély, fehérnép, fehércseléd, minek valószinű oka, hogy a nőszemélyek hajdan, általán fehér öltözéket viseltek. Innen értelmezhető a hölgy is mind tulajd. mind átv. értelemben, l. HÖLGY.
Elemzésileg: fe-ér, annyi mint felső erejű, tulajdonságú vagyis olyan mint valaminek felső, azaz legvilágosabb része, oly világos, mint a felső vagyis mint a fénytől, naptól leginkább világosított részek szoktak lenni; úgy hogy hangban s értelemben öszveüt a hellen ϕαληρος v. ϕαλαρος szóval, melynek gyöke ϕαω v. ϕαινω szintén rokona magyar fény névvel, a héberben szintén am. fényes, világos.
Sínai nyelven pe am. fehér.